10 éves a
németországi cserekapcsolatunk
Május 12-én az iskola szervezésében Németországba
utaztunk. Reggel 6 órakor indultunk. Mindenki álmosan és fáradtan pakolta be
csomagjait a buszba, nem sejtve, hogy ez a korai kelés egy nagyszerű dolog
kezdete lesz.
Az utazás fárasztó volt, de
gyönyörű tájak tárultak elénk. Pihenésként
megálltunk Speyerben, ahol megnéztük az egykori császári dómot, amelyet
1030-ban II. Henrik császár kezdett építtetni.
Aztán késő este eljött a nagy pillanat. Megérkeztünk
Rockenhausenbe. Az iskola előtt vártak ránk a családok. Amikor megállt a busz, mindenki
nagyon izgatott lett. Ekkor tudatosult bennünk, hogy mi most teljesen idegen
környezetben leszünk majd egyedül. Felszállt a német tanárnő a buszra és
köszöntött bennünket, majd beosztott mindenkit egy-egy családhoz.
Én nagyon kedves emberekhez kerültem. Anna-Lena már este
bemutatott az egész rokonságnak és a baráti körének. Aztán egy „mexikói” buliba
mentünk, ugyanis egy rokonnak pont aznap este volt a születésnapja. Ott
találkoztam az anyukájával, aki szintén nagyon aranyos volt. Majd hazamentünk.
Otthon megmutatta a szobámat és elmondta, hogy másnap mit fogunk csinálni.
Bevallom, a szombattól nagyon féltem, hiszen ez családi
nap volt. Már első alkalommal így ránk zúdítani a németet. És mi lesz, ha nem
értek egy kukkot sem? De szerencsére minden jól alakult. Reggel
Kaiserslauternbe indultunk focimeccset nézni. Nagyon élveztem, bár a csapat
kikapott. A mérkőzésen megismerkedtem újabb barátokkal, majd este Anni mondta,
hogy a legjobb barátjához, Jonashoz megyünk egy grillpartira. Akkor még nem
tudtam, hogy ahhoz a fiúhoz, akinél szintén volt egy magyar cserediák. Jól
esett azért újra pár magyar szót hallani. Vasárnap uszodába mentünk mind a
négyen.
A hétfői nap különösen tetszett. Egy kelta faluban
voltunk, ahol nyilat és nemez-virágot készíthettünk, majd a lányok által főzött
igazi kelta bio-zöldséglevessel kellett megküzdenünk. Hát, nagy küzdelem volt… Később
aztán kipróbálhattuk nyilainkat, hogy valóban jól készítettük-e el őket. Amikor
visszaindultunk az iskolához, a családok már vártak minket. Anni egem elvitt
egy cirkuszi előadásra, ahol ő is fellépett. Nagyon érdekesnek találtam, hogy
felnőttek és gyerekek mennyire együtt tudnak dolgozni. Másnap reggel rajnai
hajózásra indult az egész iskola, mi magyarok is természetesen a német
partnerdiákunk osztályával tartottunk. Gyönyörű panoráma tárult elénk,
terüljasztalkán megannyi középkori lovagvár
Szerdán Mainz felé vettük az utat, ahol megtekintettük a
dómot. A boltozatos bazilikák közül itt Németországban ez a legrégebbi. Először
1009-ben szentelték fel. A tűz többször elpusztította. A mai épületet 1081-ben
kezdték építeni, s többszörös megszakítás után 1239-ben fejezték be. Hát csak
azért írtam le ennyi évszámot, hogy lássátok, figyeltem…
Csütörtökön beülhettünk partnerünk első három órájára,
amit nagyon élveztem. Kicsit lazábbak mint mi, de nem olyan biztos, hogy ez
jobb is. Később próbálni indultunk, hiszen az a megtiszteltetés ért bennünket,
hogy pénteken részt vehettünk, sőt fel is léphettünk az iskola alapításának 40
éves jubileumi ünnepségén. Szerintem nagyon jók voltunk… Aztán délután Wormsba
utaztunk. Egy kis városnézés keretében megtekintettük a legrégebbi német zsidó
temetőt és a híres wormsi dómot.
Az utolsó nap családi körben telt. Este rendeztünk egy
közös pizzázást és egy éneklő-versenyt, amelyben a Jonas-Balázs vegyespáros
nyert. Este nagyon sokat beszélgettem Annival. Nagyon szomorú voltam, hogy
ilyen hamar elrepült a tíz nap, de emlékül kaptam tőle egy közös fotót, amin
rajta vagyok vele és az összes barátjával (barátunkkal) együtt.
A hazaút kicsit szomorú volt, hiszen valami klassz dolog
ért most véget, de egy biztos, ezeket az emlékeket
soha senki sem fogja elfelejteni. És ha a kapcsolatot ápolja, lesz még mellé
sok hasonlóan szép emléke.
Azért egy kis vigasz akad még számunkra: ősszel viszont
látjuk egymást Zalaegerszegen, és akkor már senki sem fog izgulni a
zsákbamacska miatt, mindenki tudja, hogy klassz
partnere lesz.
Horváth
Petra
9.a
előkészítő osztály