| 2007-ben szenzációs kiállítást tekinthettünk meg
Leonardo da Vinci tudományos és művészeti tevékenységéről (lásd:
Az igazi da Vinci). Bár a tárlat
a zseniális alkotó több eredeti vázlatát, tollrajzát is bemutatta, a
műalkotások közül nagyon hiányzott egy Leonardo-festmény! Hosszas
tárgyalások után – a lengyel
értelmiség tiltakozásának következtében –
sem sikerült kölcsönvenni a hermelines hölgyet a krakkói Czartoryski
Múzeumból. A második világháború kitörésekor azonban Magyarország
megnyitotta határait a lengyel menekültek előtt. Több százezren
köszönhették életüket ennek a döntésnek. Végül ez az érv győzte meg a
lengyeleket arról, hogy a Szépművészeti Múzeumban nyíló kiállításra
kölcsönadják a világhírű festményt, amelyet 80 milliárd forintra
biztosítottak. Leonardo da Vinci az 1480-as, 1490-es években volt a milánói Sforzák udvari festője és mérnöke. Ebben az időszakban festette meg híres Utolsó vacsoráját a Santa Maria delle Grazie refektóriumában vagy a párizsi Louvre-ban őrzött Sziklás Madonnát. A Hölgy hermelinnel című kép, amely Cecilia Gallerani portréját örökíti meg, 1490-ben készült. Cecilia 1489-ben, 15 éves korában lett a milánói herceg, Lodovico Sforza (1452–1508, "a Mór") kamaszlány szeretője. Bár 1491-ben fiuk is született, Lodovico inkább a még fiatalabb Beatrice d'Estét vette feleségül. Szenvedélyes viszonya azonban egy ideig tovább folytatódott Ceciliával. A politikai nyomás és az újdonsült feleség dührohamai miatt azonban 1492-ben Lodovicónak el kellett bocsátania Ceciliát. Ugyanezen év júliusában férjhez adta őt Lodovico Bergamini grófhoz. Leonardo portréján Cecília óvó szeretettel tartja kezében attribútumát, a hermelint. Titokzatossága, hamvas bája, nőiessége delejes erővel hat a nézőre. Derűs tekintetét ravaszkás mosoly szövi át. Gyengéd kéztartását a nyugtalan ujjak teszik fiatalossá. Az arcképről a firenzei Bernardo Bellincioni magasztaló szonettet írt, amely 1493-ban jelent meg. A Leonardo nevét első ízben nyomtatásban említő vers szerint Cecilia megfestésekor a festő a Természettel verseng, de a Természet, ahelyett hogy irigyelné Leonardót, köszönettel tartozik neki ... és Lodovicónak – teszi hozzá a költő –, mivel a kép megörökíti a Természet legtökéletesebb teremtményeinek egyikét. Egyesek szerint Cecilia portréja vetekszik Mona Lisáéval. Cecilia ruházata a kor divatját követi. Középen elválasztott, fülére fésült haja az álla alatt van áthúzva, hátul pedig hosszú lófarokba kötve végződik. Hajviseletéhez egy keskeny fejpánt is tartozik, amely átlátszó fátylát rögzíti. Nyaka körül hosszan lelógó, fekete gyöngysort visel. Vörös ruhájának szalagokkal odaerősített függőujjai vannak, amelyeknek hasítékai a könyökrésznél látni engedik fehér ingét. A mélyen kivágott ruhaderekat Leonardo egymásba fonódó hurokmintája díszíti. Cecilia bal vállára vetve aranysárga bélésű, kék köpenye látható. Öltözete a kép datálásához is támpontul szolgál, mivel ezt az úgynevezett spanyol stílusú ruházatot Aragóniai Izabella tette népszerűvé a milánói udvarban, aki 1489-ben ment nőül Lodovico unokaöccséhez. A modellel rokonszenvező ábrázoláson Leonardo azokat a tulajdonságokat ragadja meg, melyekről Cecilia nevezetes volt. A ferrarai követ például szépségét egy virágszáléhoz hasonlítja. Később Cecilia humanistákat, írókat gyűjtött udvartartásába, akik nem csak az asszony szépségét, hanem intelligenciáját és széles körű műveltségét is dicsérték. Tudott latinul, verseket írt olaszul, sőt, a költő Bandello egészen odáig merészkedett, hogy az új Szapphónak nevezte. A hagyományos profilportré valószínűleg alkalmatlan lett volna Leonardo művészi céljainak megvalósítására. A dinamikusan csavarodó póz és az attribútum megválasztása alakítja ki a kép logikáját. Bellincioni szonettjében a modell "hallgatni és nem beszélni látszik." Tulajdonképpen csavarodó mozdulatot tesz, hogy várakozásteljesen jobbra nézzen, mintha egy láthatatlan társra tekintene, aki nyilvánvalóan szerelmese, a herceg lehet. Leonardo zsenialitása abban rejlik, hogy Cecilia természetét póza árulkodó elevensége által kívánta megragadni. Az ölében tartott hermelin ugyancsak jobbra fordul és felemeli mancsát, mintha Lodovico jelenlétét nyugtázná. A hermelin szerepe többféleképpen is magyarázható. Részben szójátékra utal, hiszen az állat neve görögül galé, utalva Cecilia vezetéknevére. A hermelin azonban a tisztaság általános szimbóluma is, mivel nem tudja elviselni, ha szőre bepiszkolódik. A legenda szerint inkább a halált választja, mintsem hogy beszennyezze magát menekülés közben. Nem tudjuk, miért tart a kezében Cecilia egy tisztaságra utaló szimbólumot, de van egy harmadik, egyértelmű magyarázat az állat szerepére. Lodovico ugyanis 1488-ban megkapta a nápolyi király által alapított Hermelin-rendet. A herceg ezért a hermelin választotta egyik emblémájává. Így az állat bizonyos értelemben a herceget jeleníti meg a képen. Cecilia gesztusa – amellyel az állat hátát simogatja – is jelentést nyer. Leonardo így fordította le a hölgy és szeretője kapcsolatát a kép nyelvére. Cecilia valószínűleg haláláig, 1536-ig megőrizte Leonardo festményét. A kép későbbi sorsa ismeretlen, majd a XVIII. század vége felé Adam Jerzy Czartoryski herceg vásárolta meg Itáliában. Az 1990-es években elvégzett vizsgálatok kimutatták, hogy a jelenleg fekete háttér eredetileg kékesszürke volt, valószínűleg enteriőrrel, ami megfelel Leonardo a festészetről vallott elveinek. A kép érdekessége, hogy nagyítóval a modell orrán, homlokán és a hermelin fején ujjlenyomatok látszanak. Ez egybevág Leonardo más műveivel, ahol a festő szintén az ujját használta a festék eldolgozásához. A kép bal felső sarkán olvasható felirat: LA BELLE FERONIERE, vagyis a francia király szeretője (rossz helyesírással) pontatlanul határozza meg a modell kilétét. A festő nevét: LEONARD D' AWINCI szintén hibásan jegyezték fel a képre. Lodovicónak egyébként még sok szeretője volt, de kétségkívül Ceciliához vonzódott a legjobban. Leonardo egy másik szeretőt, Lucrezia Crivellit is megfestette az 1490-es években, ám a Louvre-ban kiállított festmény meg sem közelíti a hermelines hölgy intimitását. Lucreziának 1497-ben fia született Lodovicotól. Viszonyuk sok gondot okozott a herceg feleségének, a művelt Beatricének, aki azonban ezt a kapcsolatot már sikertelenül próbálta megszakítani. Szenvedéseinek az vetett véget, hogy 1497-ben szülés közben meghalt. Beatrice a kortársak szerint a reneszánsz egyik legkiválóbb asszonyának bizonyult. Nagy hatással volt a kor kultúrájára, udvarába gyűjtötte és patronálta a költőket, festőket, jó érzékkel és ízléssel pompás udvart rendezett be Milánóban. Ambrogio de Predis házassági ajándékként festette meg Beatrice portréját (Pinacoteca Ambrosiana, Milano). A kép elkészítésébe egyes kutatók szerint Leonardo is besegített. Leonardo hermelines hölgyén kívül még mintegy 80 festő 130 képét csodálhatjuk meg a budapesti tárlaton. Bellini, Botticelli, Correggio, Giorgione, Raffaello, Tiziano és mások festményei Barcelonából, Bécsből, Berlinből, Drezdából, Firenzéből, Londonból, Los Angelesből, Madridból, New Yorkból, Párizsból, Rómából, Velencéből, Washingtonból és még számos más helyről érkeztek. De látunk itt a Szépművészeti Múzeum tulajdonában lévő képeket csakúgy, mint az egri Dobó István Vármúzeumból vagy a szegedi Móra Ferenc Múzeumból. Számítsunk rá, hogy hosszú ideig tart végignézni! A kiállítás nyitva: 2009. október 28. – 2010. február 14.
|
(A kiállítás katalógusa, |
